Szkeptikus Társaság: Hírek

Szkeptikus kirajzás

Idén május 23-án, szerdán tartják a már negyedik éve megrendezésre kerülő Szkeptikus Kirajzást Csongrádon, a város három középiskolájában. A helyi kezdeményezésen alapuló rendezvényen az ország aktív szkeptikusai - tanárok, bûvészek, egyetemisták, kutatók tartanak egy-egy rendhagyó órát.

Bővebben ...

Elindult a blog

Elindítottuk a Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogját. A kezdeményezés célja, hogy reagálni tudjunk az aktuálisan felmerülő áltudományos, ezoterikus témákra, valamint hogy lehetőséget biztosítsunk a minenkkel nem egyező álláspontot képviselőknek a vitatkozásra.

A Társaság a médiában

Az RTL klub ma reggeli adásában Vágó Istvánt és Hraskó Gábort a Szkeptikus Társaságról és a Darwin-napról kérdezték. A beszélgetés menetét igen erőteljesen befolyásolta, hogy egy órával ezelőtt ugyanott egy halottakkal kommunikáló emberrel készítettek a műsorvezetők interjút, és a józan ész által diktált alapvető kérdéseket is elfelejtették feltenni.

Darwin nap 2007

A Szkeptikus Társaság első akciójának célja a nemzetközi Darwin-nap (február 12.) hagyományának magyarországi megteremtése. Elképzelésünk szerint az evolúcióról, a tudományról és Darwinról szóló megemlékezéseknek nem központi szervezésûeknek kell lenniük, hanem helyi, személyes szintről kell indulniuk. Ehhez nyújtunk segítséget, ötleteket és lehetőségeinkhez mérten infrastruktúrát a www.darwinnap.hu címen lévő oldalunkon.